A potenciálisan több millió dalból álló könyvtárral induló kezdeményezés az Apple és az Amazon számára is szerezhet kellemetlen perceket, amelyek már jól bejáratott márkáknak számítanak a zeneletöltő piacon, a streamelés azonban egyelőre nem szerepel a profiljukban.

A Google jelenleg bevételének mintegy 95 százalékát reklámfelületek értékesítéséből szerzi, amely arányt eltúlzottnak véli, ezért más pénzcsapokat keres – írja a Financial Times internetes kiadása. A most napvilágra került kezdeményezésen kívül ennek érdekében például a Youtube videómegosztó portálon is pénzért vásárolható előfizetéseket vezetne be, illetve már az ár-összehasonlítás, a mobilfizetés és az utazási szolgáltatások terén is terjeszkedik.

A cégnek letöltős zeneáruháza is van már, amelyet 2011 novemberében indított Amerikában, azóta pedig öt európai országban is bevezetett.